Suliváltás para; a szorongó háromszög: gyerek - tanár - szülő

Kicsit zavarban vagyok az 'iskolakezdés' szóval a bejegyzés címében, olyan sokféle iskolatípus és oktatási forma elérhető ma, hogy inkább az iskolát kezdő korából indulok ki, a kiskamaszok iskolaváltásáról lesz szó.

Már a felvételi sem volt egyszerű..., sikerült és most kezdődik valami új, valami más, valami ismeretlen. A főszerepben a szorongó háromszög: gyerek - tanár - szülő. 

A legtöbb gyermek élete első nagyobb megmérettetésén van túl. Kisebb-nagyobb sikerrel, de vette az akadályt, középiskolába lép. A kamaszkor kellős közepén nagy feladattal kell szembenéznie. Nem elég, hogy éledező hormon-háztartásának köszönhetően teljes testében és lelkében változások sora indult meg, de az addig megszokott iskolatársi csapat és tanári gárda sem a régi és az új iskola új követelményeket,  támaszt. Ez az egész helyzet pedig szükségszerűen hozza magával kezdeti - hol bénító, hol éppen inspiráló - szorongást.

Az iskolában ott a - régi, vagy éppen új munkatársként érkező - pedagógus. Bizakodjunk abban, hogy a nyár igazi pihenést hozott számára, feltöltődve, jó kedvvel és lendülettel érkezik az iskolába, szembesül mindazzal a változással, amit a múlt tanév végén már sejtett, de még nem tudott. Korábbi tanári szerepébe igyekszik belehelyezkedni, hiszen ugyanazt tanítja, ám lehetséges, hogy vagy háromféle tanterv szerint. Persze a pedagógusnak ott van néhány augusztusi hét, hogy felvegye az új tanév fonalát, de mindannyian tudjuk, majd szeptember végére körvonalazódik, hogy melyik osztálynak, mikor és melyik tanteremben, milyen tanmenet szerint és főleg, hogy mit tanít. Ha osztályfőnökké válik és új osztályt kap? Újabb izgalmak jönnek; a tanulók. A helyzet szülte feszültség már a tanév elején megterhelheti a tanerőt.

Anya és apa boldog, hogy a gyermek így, vagy úgy, de bent van a suliban. Már csak tanulni kéne, ugye?! Megállni a helyét tisztességgel. Ezer kérdés merül fel: Milyenek lesznek a tanárok? Lesznek új barátok, akikkel majd lóghat a fiatal? ...és jó lesz az, ha velük lóg? Mennyibe kerülnek majd a nyelvkönyvek, a spéci felszerelések a különórákra? Vajon sznob csapatba került a gyerek és rendre mélyre kell nyúlni a pénztárcába? Mi lesz suli után? Különóra, edzések, szakkörök, logisztika, lógás? Jönnek a kisebb-nagyobb bulizások. Valahogy túl kellene élni ezt az időszakot, miközben a gyerekből mindent úgy kell harapófogóval kihúzni, és az osztálytárs anyukák sem ismerősek még. Csak a probléma...

Az új helyzetben minden szereplő méregeti a többieket, ebből könnyen kerekedik konfliktus.

Ami javasolható:

Legyünk kicsit elnézőek egymással - mindenkinek változás van az életében, mindenkinek új szabályokhoz kell alkalmazkodnia.

Mielőtt azonnal elmondanánk a véleményünket, azonnal reagálnánk, talán hasznosabb, ha egy kicsit figyelünk és kérdezünk a másiktól, hogy pontosan megértsük a helyzetet és ne reagáljuk túl.

Érdemes feltenni magunknak a kérdést: Tényleg akkora a probléma? Valóban olyan fontos?

Ezekre a helyzetekre nem érvényes, hogy hallgatni arany, itt kérdezni kell előbb magunktól és a másiktól is.

Ne feledjük, a felnőttek tudják a legjobban segíteni az új élethelyzetbe kerülő fiatalokat, hiszen a felnőttek "láttak már olyat", ők maguk is kerültek középiskolába, több tapasztalattal, több tudással rendelkeznek magáról az élethelyzetről, mint a gyerekek. Tilos hát elfelejteni, hogy mi is voltunk valaha ebben a helyzetben, mi is átéltünk hol kellemes, hol kellemetlen pillanatokat. Még akkor is igaz ez, ha úgy érezzük, a"mi időnkben más volt" és az már rég volt. Ha a praktikus tanácsra és nosztalgikus visszaemlékezésre nem is feltétlenül fogékony a gyerek, az empátia mindenképpen segít.

A kezdeti egymásra figyelés megalapozza az elkövetkező évek - lehetőség szerint - szorongásmentes közös munkáját.

Sikeres tanévkezdést  kívánok!