Ez a tanító néni nem szimpatikus!

Nagy és remélhetőleg pozitív izgalom az iskolakezdés.

Az ovi védelméből kikerülve, különösen, ha ott igen jó kapcsolat alakult ki az óvónők és a kisgyermek között, előfordulhat, hogy az amúgy sem egyszerű beszokás a suliba extrákkal is bonyolódik.

photopin.com

A hétéves kislány nagy izgalommal indul az iskolába. Rakosgatja a tanszereket hol az iskolatáskába, hol meg ki abból. Gyakran felveszi és "indul" az iskolában. Már alig várja...

Az első pár nap zökkenőmentesnek tűnik, aztán a második héttől valami kezd megváltozni. A reggeli ébredések egyre nehézkesebbek, szomorú ábrázattal indul a suliba.

Szülő gondolja: "Most esett le neki, hogy ez bizony végleges lesz és nem csupa szórakozás az iskola! Majd megszokja!"

Telik-múlik az idő, és a gyerek ábrázata már csak bizonyos reggeleken fancsali. Írás és olvasás valami különleges izgalommal tölti el, élvezi, gyakorolja, csicsereg, ha szóba kerül a tanító néni.

A matek és a tesi az más. A tesi jó, mozogni szeret, már rég jár délutánonként népi táncra, de a matek?! Csak hallgat és gubbaszt a házi feladat fölött. Hozzá sem nyúl, ha noszogatják kicsit, csak ennyit mond: "Én ezt nem tudom!" - aztán keserves sírásban tör ki.

Nem segít a szép szó, nem segít a beígért fagyi, nem segít a szigor, semmi sem segít.

Matek = fancsali kép + zokogás!

Anya és apa sem volt matekzseni, de azért megyegetett a dolog, különösen alsóban. Vajon mi történhetett?

A tanító néni nem mond semmit. Baj lenne?

Anyuka minden erejét összeszedi és elhatározza, ő bizony kinyomozza, mi lehet itt a hiba, hiszen annyira várta már az iskolát, úgy szereti a betűket rajzolni, ennyire nem lehet nagy gond a számokkal!

Ez az anyuka bizony nagyon jó úton indult el.

Előbb a gyerkőc, aztán a pedagógusok!

   Első - és talán legfontosabb lépésként - megtalálta az időt, amikor nyugodtan, kellemes légkörben tud elég időt szánni a "nagy beszélgetésre".

Finoman közelítette a témát: "Látom, nagyon nehéz neked a matek. Olyan szomorú vagy!" Elismerte a gyerek szomorúságát, jelezte neki, hogy észrevette, mennyire szenved ezektől a feladatoktól. A kislány nagy szemekkel nézett rá, várta, ebből mi lesz, aztán sírva fakadt.

Anya ölébe vette, a füzetet kicsit félre tolták és beszélgetésbe elegyedtek.

Kiderült, a tanító néni nem szimpatikus. "Mindig kiabál és azt mondja nekem, meg a Tomikának, hogy mi buták vagyunk, mert nem tudjuk olyan gyorsan leírni, mint a többiek. Nem szeretem. Félek tőle, mert hangos."

Hát, kibújt a szög a zsákból. Az anyuka alig hisz a fülének, hiszen gyakorlott, közel ötven éves tanító néniről van szó és a többi anyukától sem hallotta, hogy baj lenne. Okosan végighallgatta a gyereket, és megnyugtatta, segít neki, hogy jobban érezze magát a tanító néni óráin.

   Következő lépésként az iskolai helyzet finom körbejárása következett. Csak remélte, hogy kislánya nem értette félre a tanító néni esetleges szigorát. Dühös volt, de nem akart egyszerre beolvasni a tanítónak, inkább finoman beszélgetett az osztálytársak szüleivel arról, hogy az ő gyerekeik vajon panaszkodnak-e otthon. Volt, aki panaszkodott, volt, aki nem. Most mi legyen?

Ekkor jutott eszébe kislányának az a "szokása", hogy mindent, de mindent egyszerre és tökéletesen szeretne kivitelezni, tudni. Ha valami nem sikerült, gyakran elkeseredett. Lehet, hogy most is erről van szó?

  Finom és igen kényes lépés következett: beszélget a tanító nénivel. Szán rá időt, keres egy megfelelő alkalmat és megkérdezi, hogy zajlik egy matekóra. Az anyuka különös figyelmességgel, megértéssel, együttműködéssel fordult a - mi tagadás, kissé zord - tanítónő felé. Hosszan beszélgettek, már rég nem csak a matekóráról és nem ezen az egyetlen alkalommal.

  A beszélgetések, az őszinte szó megértette a tanítónővel, hogy van az osztályban néhány gyerek, akik érzékenyebben reagálnak az ő szavaira és hangjára, mint a többiek. Rájuk kezdett sokkal jobban odafigyelni.

  A kislány szorongásai igen lassan, de oldódni kezdtek. Anyukája még idejében lépett közbe és valljuk be, sikeresen közvetített a tanító néni és a kisdiák között.

photopin.com

Mi is a teendő tehát?

Észrevenni, ha baj van - ehhez figyelni érdemes a gyerek reakcióit.
Időt szánni a beszélgetésre a gyerekkel - nem megkérdőjelezni, hogy neki is lehet problémája a felnőttekkel.
Tájékozódni a körülményekről nyugodtan, még akkor is, ha nehéz. 
Figyelni arra, hogy ne legyőzni akarjuk a gyerek pedagógusát, inkább megérteni, és megértetni vele, hogy a tanítványa egész másként éli meg a viselkedését, mint ahogy azt ő gondolja.
Lehetőség szerint szinte baráti  hangulatot teremteni.
Kitartónak lenni!

Ha végképp nem megy, kérd szakember segítségét!